Schwabenjugendtreffen – sváb fiatalok fergeteges találkozója a taksonyi szigeten

2021.09.05. | Ifjúság hírek, Landesrat hírek

Egy nap, ahol a sváb hagyományok a fiatalok lendületével keltek életre, s töltötték meg jókedvvel a taksonyi szigetet.

Az idei XI. országos ifjúsági találkozón hat település – Dunaharaszti, Vaskeresztes, Bátaszék, Biatorbágy, Szár és Taksony – sváb fiataljai gyűltek össze, hogy szokásukhoz híven jó hangulatban, nemzetiségi közösségükben töltsenek együtt egy napot. A program könnyed, játékos vetélkedővel indult. A próbatételeket frappáns keretbe foglalta egy sváb asszonyság története, akinek napi teendőit segítették a csapatok, miközben közösen dalt tanulva, elbeszélését hallgatva sváb kifejezéseket idézhettek fel. A vicces helyzetekben bővelkedő feladatok megadták az alaphangulatot a találkozó további eseményeihez!

Kora délután a program szakmai részét Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Elnöke nyitotta meg. Beszédében kihangsúlyozta a példaképek meghatározó, inspiráló szerepét a nemzetiségi identitás felvállalásában és a hagyományápolás iránti elköteleződésben. Kiemelte a nemzetiségi közéleti szerepvállalás jelentőségét is. Bizodalmát fejezte ki az iránt, hogy a fiatalok megfelelő gyerekkori impulzusok hatására felnőttként átveszik majd a stafétabotot szüleiktől és a magyarországi németeket továbbra is elkötelezetten szolgálni, képviselni fogják.

Örömünkre szolgált, hogy rendezvényünket megtisztelték jelenlétükkel a hazai németség országos szintű képviselői egyrészről elnökasszony, másrészről Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő személyében.

Kreisz László, a Landesrat elnökeként elmondta, hogy az ifjúsági találkozó célja, hogy egy olyan közösségi élményt nyújtson, mely muníciót jelent a hétköznapokban a próbákhoz, a nyelvtanuláshoz, a minőségi fesztiválokra való felkészüléshez. A szervezet mottója is ezt tükrözi: „Landesrat – die Gemeinschaft”, vagyis ez az a közösség, melynek célja, hogy ezt az életérzést minden szinten szolgálja, táplálja.

A Landesrat elnöke a minőség – közösségi élmény – örömforrás hármasára hívta fel a figyelmet, melyek kéz a kézben járnak.

A minőségi felkészülést örömteli közösségi élmény követi a színpadon s elégedettség felmenőink arcán, akik visszaigazolást kapnak arról, hogy jól végezték dolgukat. Fontos, hogy ez a fiatalok számára is követendő példaként szolgáljon, hogy ők is ezt mutassák majd gyermekeiknek.

Ifj. Kishegyi Simon koreográfus- művészeti vezető előadásában arra ösztönözte a fiatalokat, hogy legyenek hagyományőrzők, a színpadi produkciókhoz tegyék hozzá mindazt, amit az őskeiktől, családi közegükben kaptak. Megtudhattuk, hogy egy-egy hagyományelem, történet színpadi megjelenítésében milyen fontos szempontokra ügyeljünk.

Ezt követően a házigazda, Taksony nagyközség bemutatkozó előadását láthattuk. Tánc és ének epizódokkal tűzdelt előadás keretében elevenítették fel a svábok közös történelmi múltjának egy megrázó eseményét, felmenőink „malenkij robot”-ra való elhurcolását. Az előadó Makra Mónika, Az „Emlékezz ránk!…azokra, akik „egy kis munkán” voltunk a Szovjetunióban című könyv társ-szerzője, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának titkára beszélt e nehéz korszak viszontagságairól, a korszakhoz kapcsolódó kutatásairól. Kiemelte mennyire fontos, hogy megismerjük a családi történeteket és a helyi németség történelmét. Tudnunk kell honnan származunk és milyen transzgenerációs traumák öröklődtek át felmenőink sorsában.

A múltat a jelennel összekapcsolva Kreisz Mátyás Tamástól, a taksonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől tudhattuk meg, hogy a dunamenti sváb település miként őrzi a kultúra, a nemzetiségi oktatás és civil szervezetein keresztül hagyományait napjainkban.

A szakmai előadások után minden csoport „Tracht”-ot öltött és a Szent István Parkban a Heimatklang zenekar térzenéjét hallgatva készülődtek a felvonulásra. Öröm volt látni ahogy a szebbnél szebb autentikus öltözetben, nemzetiségük jegyeit büszkén viselve vonultak végig a fiatalok a település utcáin a taksonyi szigetre.

A program folytatásaként rövid, közösségüket jellegzetesen bemutató műsorral készültek a csoportok, melyek közül a vaskeresztesi fiatalok produkcióját kedvelte a közönség a legjobban. A kulturális műsor részeként nem maradhattak el a táncelőadások sem, és Kaszás Sándor, a Landesrat zenekari szekciójának elnöke vezényletével pedig autentikus sváb fúvószenét is hallhattunk az Ifjúsági Fúvószenekar előadásában.

A találkozót este hagyományőrző bállal zártuk, ahol a hangulatot ismert sváb zenekarok játéka fokozta. A talpalávalót a biatorbágyi Speckbaum Kapelle, a Haraster Dorfmusik, valamint a TTT Trió, a Heimatklang és a  Takser Spatzen zenekar Taksonyból.

A rendezvény hangulatát átitatta az az örömteli érzés és egyben különleges érték, hogy végre ismét szélesebb körben találkozhattunk és együtt szórakozhattunk. Bízunk benne, hogy mindenki feltöltődve, új ismeretekkel gazdagodva tér haza saját közösségébe, hogy büszkén ápolja, élje meg a sváb hagyományokat a mindennapokban.

Köszönjük támogatóinknak, hogy a rendezvény megszervezését lehetővé tették: EMMI, LDU – a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Taksony Nagyközség Önkormányzata, az NNÖT és a szervező Taksonyi Dunamenti Fiatal svábok Egyesülete.

A rendezvény hangulatáról, eseményeiről a fotók magukért beszélnek. Lapozza át galériánkat és élje át velünk a találkozó önfeledt pillanatait!

Galéria