Sváb ősi hangszerek hangja csendült fel a hétvégén Komlón

2022.05.26. | Landesrat hírek, Zenekar hírek

Május 21-én a zenekari szekció egyik autentikus rendezvényén találkoztak a régi hangszeres muzsikusok. Örömteli volt látni, hogy már fiatal zenészek is részt vettek a rendezvényen. A találkozót 2003-ban Fódi János és Heilig Ferenc kezdeményezésére szervezték meg először, s idén pedig már XVIII. alkalommal hallgathattuk a zenészek játékát a különleges, ősi hangszereken.

Nagy nevek csillantották meg ismét zenei tudásukat, mint pl. a szájharmonika díjnyertes Wache Jánosné, Schulteisz Margitot, akinek játékát szájharmonikán és gombos harmonikán is hallhattuk.

A régi hangszerek közül a műsort színesítette még a citera, a cimbalom, a gitár és a hegedű hangja is különböző felállásokban. Szerencsére még vannak olyan zenészek, akik ismerik ezen hangszerek játéktechnikáját, így képesek őket megszólaltatni, s ezáltal megőrizni a nemzetiségi zenei kultúra értékes szeletét az utókornak. A régi hangszeres zenészek játéka egyben egy időutazás is a zeneértő, idősebb közönség számára, ugyanis az ősi dallamokat hallgatva a szórakozás mellett felidézhetik a régi idők felhőtlen pillanatait is.

A rendezvény célja, hogy a zenészek és régi hangszereik széles körben ismertté váljanak és hogy a találkozón a fiatal zenészek találkozhassanak az idősebb korosztállyal, a régi nagy muzsikusokkal és ellessék autentikus zenei tudományukat. Ezek a találkozások ösztönzőleg hatnak a fiatalokra, és egyre többen kapnak kedvet ahhoz, hogy megtanuljanak a régi hangszereken is játszani.

A hétvégi esemény azzal az érzéssel ajándékozta meg a résztvevőket, hogy van remény, mert szerencsére a hagyomány tovább él. A találkozón a zenészek élő példái voltak annak az elköteleződésnek, gyermekkori bevésődésnek, mely bizonyítja, hogy mekkora hatása van annak a hagyományőrző családi és kulturális közegnek, melybe egy gyermek beleszületik és éveken át annak szellemisége és értékei szerint nevelkedik.

Ennek élő példái voltak azok a fiatal muzsikusok, – mint például a 14 éves bonyhádi fiatalember – akik maguk is gombosharmonikát vagy citerát ragadtak, hogy bemutassák miként tudják megszólaltatni az ősi német nemzetiségi dalokat ezeken a különleges hangszereken, ezzel is megtisztelve és megőrizve felmenőik zenei örökségét.

A programot színesítette műsorával a helyi gyermektáncegyüttes, mely üde színfoltként nyitotta meg a rendezvényt, valamint a Branauer Asszony Kórus, akiket Varga Kornél kísért harmonikán. A rendezvény sajátos hangulatát tükrözik galériánk képei, szeretettel ajánljuk megtekintésre.

A találkozó megrendezéséhez köszönjük a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI), a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (LDU) és Magyarország Kormánya támogatását.

Galéria