JAO Musikwoche

2023.08.09. | Landesrat hírek, Uncategorized @hu, Zenekar hírek

A Landesrat nyári képzési programjában hangsúlyos szerepet kap a sváb fiatalok zenei képességfejlesztése, tehetséggondozása. A zenei szekció ezzel a céllal rendezte meg július 31. és augusztus 6. között Városlődön a JAO Musikwoche tábort, ahova elsősorban a 12-24 éves korú, sváb fúvószenekarokban játszó fiatalokat várták.

A tábort szakmai anyagát Kozek Balázs, a Landesrat kiszenekari szekciójának elnöke egyben a tábor vezetője és Kaszás Sándor a zenekari szekció elnöke állította össze a részvevő fiatalok tudásszintjének megfelelően. Az egy hét alatt elsajátított sváb népzenei darabok, – főként keringők és polkák – solymári, szigetcsépi és tótvázsonyi gyűjtésből származtak.

A darabokkal való ismerkedés majd a közös próbák során a résztvevők a hangszerkezelés rejtelmei mellett a színvonalas zenekari előadásmód sajátosságait is megismerték. A fiatalok korosztályuknak és zenei tudásszintjüknek megfelelően remekül helytálltak, melyet nemcsak a táborvezető ismert el, hanem a tábor végén tartott zárókoncert közönsége is.

A tábort a Városlődi katolikus templomban szentmise keretében koncerttel zárták, mely méltó környezetben csokorba foglalta azt a zenei tudást, amit a táborból útravalóul magukkal vihettek a gyerekek. Egy biztos, hogy sokat profitálnak majd otthoni közösségükben mindabból, amit egy hét alatt itt tanultak. A szakmai munkát és tanulást idén is csapatépítő játékokkal és örömteli közösségi programmal ötvözték.

A zenekari szekció fontosnak tartja a fiatal zenészek tudásának fejlesztését, a sváb népzene sajátos stílusjegyeinek hiteles továbbadását a következő generációnak. Küldetése a láng életben tartása, őrzése és továbbadása, hogy nemzetiségi kultúrkincsünk fennmaradjon az utókornak.

A rendezvény a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI), a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (LDU) és Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg.

Galéria