Lendületes, vidám hangulatban telt a november 6-i Sváb Kiszenekari Találkozó a Csepeli Művelődési Központban. A rendezvény keretében az elmúlt években számos fiatal, tehetséges zenekar kapott már lehetőséget a bemutatkozásra.
A találkozót Kreisz László, a Landesrat elnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, mekkora jelentőségük van a sváb kiszenekaroknak a közízlés formálásában. Szerepük azért is fontos, mert ők kerülnek legtöbb alkalommal közvetlen kapcsolatba a közönséggel egy-egy rendezvényen. Ők azok, akik zenei stílusukkal, igényességükkel közvetlenül formálják a sváb zenei közízlést, ebből adódóan felelősséggel tartoznak az iránt, hogy a magyarországi németség népzenéjét milyen minőségben, formában sikerül fenntartani és tovább örökíteni.
A Landesrat küldetése, hogy a fiatal tehetségeknek teret biztosítson ahhoz, hogy koncert körülmények között tudják bemutatni repertoárjukat a zenekarra jellemző egyedi stílusban. Kitűnő lehetőség ez számukra, hogy a „haknit” minőségi környezetbe ültessék át, zenei tudásukat színpadi koncert formájában prezentálják.
Ezen a vasárnapon négy fiatal zenész csapat lendületes játéka zengte be a művelődési központot. A koncertet a mányi Eber Kapelle nyitotta meg, akik játékukban akkurátusan figyelnek a sváb népzene tradicionális stílusjegyeinek megtartására.
Második fellépőként a Strehli György által 10 éve létrehozott, Héreg és Tarján környékéről származó Echo Kapelle szórakoztatta a közönséget. Lendületes hagyományos polkákat, keringőket és indulókat hoztak magukkal a találkozóra.
Harmadik formációként a szintén 10. éves jubileumát ünneplő, környei Schwobischi Buam robbant be lendületes játékával.
A rendezvény negyedik együtteseként a Saarer Drei Zenekar töltötte meg a teret újragondolt hangzásvilágú sváb zenéjével.
A fellépőknek Kozek Balázs, a Landesrat kiszenekari szekciójának elnöke elismerő oklevéllel köszönte meg részvételüket a találkozón.
A rendezvényt Kreisz László zárta a Landesrat szervezet sváb kiszenkaroknak szánt üzenetével: fontos, hogy soha ne feledjék azt az örömet, lelki töltetet és zenei elszántságot, mely megtartó erőként ad lendületet a sváb zenészeknek zenei örökségük megőrzéséhez és nemzetiségi gyökereik megéléséhez.
A rendezvény a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (LDU) támogatásával valósult meg.