Szekció elnök
“Wer singt, betet doppelt” /Martin Luther/
A Magyarországon élő németséget a nehéz történelmi korszakokban anyanyelve és erős katolikus hite tartotta meg. Alapvető igény és a mindennapok természetes eseménye volt egykoron, hogy anyanyelvükön követhették a miséket és vehettek részt az egyházi életben. Ez ma már csak szervezetten és tudatos törekvés következtében valósulhat meg.
Örömteli látni, hogy a felnövekvő nemzedékek hagyományaikat, kultúrájukat aktívan ápolják, viszont emellett az is érzékelhető, hogy a német nyelvű egyházi hitélet gyakorlása hosszú éveken át nem kapott elég hangsúlyt.
Ezt a hiányosságot országos ernyőszervezetként ismerte és karolta fel a Landesrat, mely alapvető feladatának tekinti a hazai németség által lakott településeken a német egyházzene újjáélesztését és a németajkú lakosság aktív hitéletre való ösztönzését. Az egyházi dallamok megszólaltatása mellett fontosnak tartja, hogy az egyházi életben is újra teret nyerjen a német anyanyelv használata.
E célokat szem előtt tartva 2006-ban Neubrandt Ferenc kezdeményezésére alakult meg a Landesrat egyházzenei szekciója, mely egyidős a Landesrat szervezettel.
A szekció tagjainak az egyházzene műveléséért, megőrzéséért tett törekvéseinek legfontosabb elemei:
- szívügyüknek tekintik az egyházi ének és zenei kultúrkincs megőrzését, ápolását;
- folyamatosan kutatják, gyűjtik, lejegyzik és rendszerezik az egyházi népénekeket és a kórusokat is erre ösztönzik;
- a szekció összegyűjtötte és megörökítette a hazai megjelenésű német nyelvű egyházi kiadványokat;
- rendezvényeikkel lehetőséget biztosítanak a németajkú hitélet gyakorlására.