Az ifjúsági szekció képzése Mányon

2021.02.25. | Ifjúság hírek

Hasznos ismeretekkel gazdagodtak az ifjúsági csoportvezetők a szekció októberi továbbképzésén, hogy mire ismét szabadon találkozhatnak a fiatalokkal új lendülettel foglalkozhassanak velük.

A nemzetiségi értékek tovább örökítésének biztosítékai a fiatalok, bevonzásuk és a Ladesrat kötelékeiben való megtartásuk a Landesrat ifjúsági szekciójának egyik fő feladata.

A szekció fontosnak tartja a német nemzetiségi fiatalok összefogását, közösséggé kovácsolását. A hagyományok megismertetésén kívül szeretné elérni, hogy identitásukat a mindennapokban az ének, a zene és a tánc nyelvén kiteljesítsék, aktívan megéljék.

A fiatal csoportvezetők motiválása, hasznos ismeretekkel való felvértezése fontos szerepet kap az utánpótlás nevelésben. Ezzel a céllal szervezte meg az ifjúsági szekció tavaly októberben Mányon az I. ifjúsági szakmai napot.

A képzés tematikája főként a nemzetiségi néptáncra, annak színpadi megjelenítésére és oktatására épült.

Gyakori a néptáncosok körében, hogy kezdeményező, társaságkedvelő, központi személyiségek, akik képesek a közösséget összetartó, kulcs emberekké válni. Hasonlóan alakul mindez az ifjúsági szekció esetében is, ahol a szekció elnöke, Bunth Edina és alelnöke, Köhlerné Koch Ilona is mindketten aktív táncosok és tánckoreográfusok. A szekció szakmai napjának középpontjában hivatásukról, a gyermektánc oktatásáról és néptánc koreográfiák színpadra állításáról szerezhettek hasznos ismereteket a résztvevők.

Elsőként ifj. Kishegyi Simon koreográfus a tájegységekre, településekre jellemző hagyományok színpadra állításának sajátosságairól tartott előadást, melyet ez alkalommal gyermek csoportokra vonatkoztatva ismertetett.

Ezt követően Köhlerné Koch Ilona, a tánc szekció alelnöke a bonyhádi Kränzlein Néptánc Egyesület elnökeként és tánctanáraként a Völgységi gyermek táncokról tartott előadást. Az általa vezetett, számos díjat nyert táncegyesület fő célja  a még élő hagyományok továbbadása, a gyermek táncok megtanítása és a gyermekközösségek építése.

A képzés harmadik előadójaként Szabó Julianna, a biatorbágyi Füzes Néptáncegyüttes koreográfusa és tánctanára a gyermekcsoportok próbavezetésének módszertanáról osztotta meg gondolatait, tapasztalatait a jelenlévőkkel.

Bízunk benne, hogy a magas színvonalú szakmai tudással, tapasztalatokkal rendelkező előadók gondolatai az ifjúsági szekció tagjai körében a legjobb táptalajra kerültek és a jövőben ezt a szakmai tudást kamatoztatni tudják majd saját csoportjaikban.

Galéria