Sosem késő megismerkedni a sváb ősi hangszerekkel – XXI. Régi hangszeres zenészek találkozója

2025.06.01. | Landesrat hírek, Zenekar hírek

A tradicionális hangszerek találkozója a Landesrat egyik egyedülálló rendezvénye. Az ötletgazdák, Heilig Ferenc és Fódi János 22 évvel ezelőtt az ősi sváb hangszerek hangszerkezelési készségének fennmaradásáért és a sváb népzenei kultúra továbbadásáért hozták létre ezt a rendezvényt. Május közepén idén 21. alkalommal töltötte meg a teret a szájharmonika, a gombos és billentyűs harmonika és a hackbrett hangja a Szent Márton Közösségi Házban.

Örömmel fogadtuk köreinkben az idén első alkalommal résztvevő muzsikusokat, a Werb Istvánt, Kovács Dánielt és Kéri Jánost.

Kreisz László, a Landesrat elnöke köszöntőjében elmondta, hogy közös feladatunk megkeresni azokat az időseiket, akik még rendelkeznek azzal az ösztönös zenei tudással, hogy megszólaltassák az ősi sváb hangszereket, szenvedélyük az öröklött dallamok és ezért kezeikben egy gombos harmonika szeretet hangszerként szólal meg. A találkozó alkalmával olyan autentikus tudást állítottak színpadra, amelyet mindenki szüleitől, baráti társaságtól, vagy egyszerűen a környezetben élő zenészektől tanult.

A jelenlevők megemlékeztek mindazokról, akik a rendezvény 21 éve alatt már távoztak sorainkból, ugyanis sajnos tizennégyen már fentről hallgatják velünk ezt a koncertet.

Érdekes végigkövetni a találkozó próbáin, miként csiszolódnak össze a muzsikusok, hogyan igazítják egymáshoz és a kiválasztott kedvenc dalokhoz hangszereiket, például a diatonikus gombos harmonikát és a másféle hangolású billentyűs harmonikát. A zárókoncertre viszont minden hang a helyére kerül és sajátos közös produkcióban teljesednek ki az ország különböző tájairól hozott sváb dallamok.

A záróműsor tizenkét produkciója időutazásra vitt bennünket, visszarepített nagyszüleink hétköznapjaiba. A nosztalgikus érzés mellett azonban örömteli és bíztató, hogy a találkozó fiatal zenészei mindezt a zenei tudást a jelennel és előre mutatóan már a jövővel is összekötik. Felemelik ezáltal szolgálatunk értékét, mely biztosítja nemzetiségi kultúránk folytonosságát és fennmaradását.

Az ünnepi műsor háziasszonyaként, Rierpl Erika, a Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke elsőként Winhardt Ildikót szólította a színpadra.  Hackbrett játékát Dósa Attila kísérte harmonikán. Műsorának egyedi dallamaként „So ist das Leben…” címmel saját szerzeményét is előadta.

Őt követte Huber István és Szettele István Hajósról gombos harmonikán, akik főként polkákat hoztak magukkal. Ezután a találkozó új fellépőiként Werb Istvánt Mecseknádasdról és Kéri Jánost Dunaharasztiról álltak színpadra gombos harmonikájukkal. Werb István, a híres mecseknádasdi „Stammtisch” zenekar zenésze szülővárosa dalait ismertette meg a közönséggel.

Szintén új fellépőként hallhattuk a dunaharaszti Kéri Jánost is, aki élő példája annak, hogy sosem késő elkezdeni a tradicionális sváb hangszerekkel, esetében épp a gombos harmonikával való ismerkedést. Kapcsolata a sváb zenével osztrák és német hegyi túrázásaink alkalmával indult. Örömmel hallgatta a helyieket a Hüttékben, fogadókban harmonikázni, majd felesége ösztönzésére alig hat éve elkezdett harmonikázni tanulni majd hamarosan vásárolt is magának egy gombos harmonikát. Autodidakta módon fejleszti magát, képzéseken finomítja tudását. Két éve csatlakozott a soroksári férfikórushoz, ahol énekesként és egy ideje a harmonika kíséretet is gyakorolva vesz részt a kórus életében. Üdvözöljük a régi hangszeres zenészek táborában őt is és reméljük állandó résztvevője lesz a találkozóknak.

A Száron élő Kovács Dániel kötődése a sváb zenéhez mély családi gyökereken alapul. Pilisvörösváron született és már az ükapja is harmonikázott. Nagyapjával való szoros kapcsolata, a Felsőgallán töltött gyermekévek meghatározó szerepet játszottak zenei ízlésének fejlődésében. Életében több költözés következtében több sváb körrel is kapcsolatba került: Adonyban idős zenész barátai ösztönözték, hogy a szájharmonika után a szintén diatonikus gombos harmonikán is elkezdjen játszani. Erősen kötődik a sváb zenei kultúrához, hűen ápolja nagyapja örökségét azzal is, hogy kíséri a felsőgallai kórust. Emellett énekel a soroksári férfikórusban és jelenleg Száron él, mely szintén a hazai német zenei kultúra egyik bölcsője. Szeretettel üdvözöltük tavaly először a dunaszekcsői régi hangszeres találkozón és reméljük minél több alkalommal köszönthetjük köreinkben.

Következő fellépőként a fiatalabb nemzedék képviselőjét, a tizenéves Dani Balázst hallhattuk Bonyhádról, aki stájer citerán, mentora a nagymányoki Németh Tibor pedig koncert citerán szólaltatott meg ősi dallamokat.

Majd ismét három gombos harmonikás produkció következett a győri Mehringer József, a vaskúti Knipf János és a szári Kovács Dániel összjátékát hallgathattuk. Knipf János hangszere, nagyapja 200 éves Wilhelm Lubich márkájú gombos harmonikája már elengedhetetlen hangszere a találkozóknak.

A harmonikáé volt ismét a főszerep a következő műsorszámban is, Knipf Jánost és az únyi Steinmann Vilmost hallhattuk, aki egy 1931-es kiadású gombos harmonikát szólaltatott meg.

Következő fellépőként énekes produkció következett, Branauer Frauenchort hallhattuk, akiket Pappert Gábor kísért harmonikán, majd újra visszatértünk a harmonikához: Mehringer József, Steinmann Vilmos és Kovács Dániel zenélt ismét a színpadon.

A szálkai apa-lánya gombos harmonikás produkció már évek óta állandó műsorszáma a találkozónak. Szívmelengető látni, ahogy évről-évre szemünk láttára formálódik Pappert Anna és Pappert Gábor között az a különleges kapcsolat, melyet felmenőik sváb zenei öröksége is összekovácsol.

A műsor folytatásaként véméndi műsorszám következett, Hergert Tamás harmonika és ének, valamint Hahn János ének produkciója.
A záróének előtt a találkozó összes harmonikása lépett a színpad deszkáira: Hergert Tamás, Knipf János, Kovács Dániel, Mehringer József, Pappert Gábor, Steinmann Vilmos, és Werb István. A találkozót a résztvevők közös öröménekléssel és zenéléssel zárták.

A rendezvény befejezéseként vasárnap reggel hagyományosan szentmisén vettek részt a jelenlevők a Szigetszentmártoni Római Katolikus templomban, a német anyanyelvi hitélet gyakorlása érdekében.
Emberöltők találkozásának lehettünk tanúi, mikor a szentmisén egymást követve a 92 éves Lizi néni és a tizenéves Pappert Anna olvasott fel a pulpitusnál. Ez az apró jelenet is jelképezi, hogy van jövője nemzetiségi örökségünknek, csak az a fontos, hogy megéljünk azt a mindennapokban és hitelesen adjuk át gyermekeinknek.

A rendezvény a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI), a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (LdU) és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Galéria